Lori Nelson Spielman: Álomlista

Amikor egy borító fülszövegén azt olvassuk, hogy az év legjobban várt regénye volt Amerikában, és hogy Hollywoodban már készülnek a megfilmesítésére, akkor nyilván valami újra, valami szokatlanra, egy felejthetetlen élményre számítunk, vagy arra gondolunk, hogy ez csupán egy reklámfogás. Azt hiszem, hogy az Álomlista esetében egy kicsit mindkettőről szó van. Lori Nelson Spielman korábban logopédusként és pályaválasztási tanácsadóként dolgozott és ez az első regénye. A könyv ötletét a saját gyermekkori listája szolgáltatta, amelyre harminc év után bukkant a szülői ház padlásán. Elmondása szerint a listán szereplő 29 pontból jó párat sikerült megvalósítania, bár az hogy valaha is regényírásra adja a fejét, nem szerepelt közöttük.  Ezzel nincsen egyedül, hiszen mindnyájunk életében történtek olyan dolgok, amelyekről évekkel korábban nem gondoltuk volna, hogy bekövetkeznek.

A 34 éves, jómódú, kényelmes (de annál jobban fizető) állással, menő pasival, szép lakással rendelkező Brett Bohlinger sem gondolta volna, hogy egy napon arra ébred, hogy szegény és munkanélküli lesz, kezében egy gyűrött papírossal, amelyre húsz évvel korábban felírt életcéljai szerepelnek. Ő már el is feledkezett arról a bizonyos papírlapról, nem úgy az édesanyja, aki megtalálta és megőrizte az álomlistát, és végrendeletében kikötötte, hogy Brett csak akkor juthat hozzá az örökségéhez, ha a listán szereplő és még nem kihúzott összes álmát valóra váltja. És pontosan tizenkét hónap áll a rendelkezésére, hogy eleget tegyen anyja kívánságának.

Nos, nem tudom, hogy én hogy reagálnék, ha egy pillanat alatt elveszteném addigi életem. Valószínű, hogy nem repesnék az örömtől, ahogy Brett sem tette, amikor mindez a tudomására jutott.

Szerencséjére, a listán szereplő húsz pontból néhány már megvalósult az évek során, így csak a fele maradt érintetlen. Mégis úgy tűnik, hogy az igazán fontosak bizony ezek között találhatók: legyen kisbabája, kutyája és lova, próbálja ki magát stand-up komikusként, segítsen a szegényeken, találja meg igazi hivatását, rendezze az apjával a kapcsolatát, béküljön ki régen nem látott barátnőjével, találja meg álmai házát, és nem utolsó sorban élete szerelmét.

Ezt mind szép és jó volt tizenévesként elképzelni, de a felnőtt Brett már egyáltalán nem tartja fontosnak ezeket a célokat. Ő elégedett magával és az életével. Legalábbis mindenkinek ezt hangoztatja. Hihetetlen számára, hogy szeretett anyja képes volt feltételhez kötni örökségét, felforgatni megszokott életét holmi gyermekkori csacskaságokért.

Mert azok igenis gyermekkori csacskaságok voltak. Azóta megváltozott a világ, és Brettből is más ember lett, többé nem hisz az álmokban. Az anyja tévedett, ha azt hitte, hogy az a lista még mindig fontos lehet. 

Ezen véleményének hangot is ad, kérdőre vonva az ügyvédet, hogy még is mit képzelt az anyja, hogy így darabokra törte az életét. Felháborodása és tiltakozása azonban hiábavaló, az ügyvéd hajthatatlan, ragaszkodik ügyfele elképzeléséhez, így Brett sem tehet mást, mint beletörődni a helyzetbe. Túl az első sokkon, a nyakába szakadt rengeteg szabadidővel van ideje elgondolkozni a helyzetén, és arra a következtetésre jut, hogy talán mégsem olyan borzasztó, amit az anyja elvár tőle. 

Kelletlenül, de belevág, hogy megvalósítsa tinédzserkori álmait. Persze semmi nem megy könnyen, kiderül, hogy az egyes célokért keményen meg kell küzdeni, a sikert nem adják ingyen, mondjuk a kudarcot sem. Van, hogy elbukik, sokszor elkeseredik, dühös az anyjára, amiért olyan lehetetlen helyzetbe hozta, mégis amikor úgy érzi, hogy képtelen megbirkózni a rá nehezedő nyomással és azon a ponton van, hogy feladja, valami hajtja tovább. Talál erőt és indokot a folytatáshoz. Új helyzete, új tapasztalatai, új ismerősei rádöbbentik, hogy melyek az igazán fontos dolgok, hogy korábbi élete mennyire felszínes és üres volt. Egy idő után akaratlanul is már saját maga miatt cselekszik, a saját boldogsága és önmegvalósítása a cél, és nem az, hogy anyja kívánságának eleget tegyen.

Egy ilyen történet esetében már a könyv elején megjósolható, hogy merre tartunk, milyen végkifejletre számíthatunk. Persze voltak buktatók, csavarok, elhallgatott titkok, de abban biztosak lehettünk, hogy a regénynek happy end lesz a vége. Brett az érzelmek egész skáláját megtapasztalja azalatt az egy év alatt míg a lista összes pontját teljesíti, de végül vele örülhetünk, hogy a szomorúság, a bánat, a fájdalom, az elkeseredettség, a csalódottság után a remény, az elégedettség, a szeretet, a boldogság, és nem utolsó sorban a szerelem is beköszönt az életébe.  Van itt minden amit szeretnénk: igaz és hamis barátnő, kedves ügyvéd, jóképű ambiciózus, törtető pasi, egy tökéletes férfi, megértő és kevésbé megértő testvérek, egy igazi lelki társ, szegények és gazdagok, és persze álmok, álmok, álmok, mindenkinek más, de mindenkinek a sajátja. 

Ezek után azért óhatatlanul is eszünkbe ötlik, hogy vajon a szülők jobban tudják, hogy mi fontos a gyermekeik számára, hogy melyik a helyes út, ami az igazi boldogsághoz és az önmegvalósításhoz vezet? Vajon a szülők által számunkra elképzelt élet a tökéletes?  Nyilván minden szülő csak a legjobbat akarja gyermekének, a kérdés ott van, hogy az ő álmaik megegyeznek-e a mi álmaikkal? Lehet ezen vitatkozni, elgondolkozni, filozofálni. Hogy Brett története az életben is így működne, azt ki-ki maga döntse el. 

Sokkal könnyedebb történetre számítottam, úgyhogy ilyen szempontból az Álomlistameglepetés volt a számomra. Egy édes-keserű történet, amely néhol megmosolyogtatott, néhol elgondolkodtatott. Egy kicsit keveselltem a romantikus szálat - a találd meg életed szerelmét pont megvalósítás számomra egy kicsit gyenge volt. Igaz, hogy a szerelem lehetősége mindvégig ott volt a háttérben, egy idő után az is eléggé nyilvánvalóvá vált, hogy ki lesz az igazi, de  éppen ezért úgy érzem, hogy ezt a szálat túl sokáig húzta az írónő. Értem én, hogy kellett a nagy befejezéshez, de akkor is. Ha már 34 évig tartott Brettnek megtalálni a nagy őt, akkor égjen jobban az a láng. Nálam minden esetre ez hiányérzetet hagyott. A szereplők között is voltak jók és rosszak, szerethetők és kevésbé szerethetők, némelyikük sekélyes, és felejthető, de ami a lényeg, hogy a hősnőnk egészen rendben volt, bár bizonyos esetekben lehetett volna határozottabb. Ettől függetlenül élveztem az olvasást, két nap alatt kivégeztem a könyvet, sőt késő éjjelig fenn maradtam, hogy már lássam azt a fránya utolsó pontot is teljesítve, de azért nem fogja az év könyve címét elhódítani. Kellemes élmény volt, stílusában és hangulatában sokan Cecelia Ahern könyveihez hasonlítják. Aki olvassa az írónő regényeit, szereti ezt a fajta irodalmat, annak mindenképpen ajánlani tudom, de annak is, aki könnyed, kellemes kikapcsolódásra vágyik.