Oldalak

2013. 12. 15.

Leiner Laura: Szent Johanna Gimi 3. - Egyedül

„Merthogy a szerelem önmagában egyáltalán nem klassz. Ha viszonozzák, akkor igen. Amúgy meg. Bah!”


A sorozat harmadik része lett az egyik kedvencem a kötetek közül, hiszen itt egy kicsit elillan a rózsaszín köd és a szereplők szenvedni kezdenek, ami sokkal inkább hasonlít a valós élethez, mint egy rózsaszín, happy ending-es sztori. Míg a második kötetben csak próbálkozik a csapat, hogy összeszokjanak, a harmadik résztől kezdve ez a folyamat felgyorsul. Reni nemcsak Cortez miatt zavarodik össze még jobban és süllyed letargiába, hanem a barátai miatt is. Ez a kötet joggal kapta az Egyedül címet, hiszen Reni magányos farkas lesz.

Virág szerelmes lesz a suli új, emós srácába, és úgy tűnik, hogy a zsák megtalálta a foltját, szinte alig beszélnek egymással, hiszen Dorián (Virág barátja) nem igazán kedveli a főhősünket. Reni örül Virág boldogságának, de egyben rosszul is esik neki, hogy ennyire eltávolodnak egymástól. A két érzés között őrlődik, ráadásul egyre inkább nem tetszik neki, hogy barátnője mennyire megváltozik, ezáltal eltávolodik tőle. Másik legjobb barátja, Arnold is egyre kevesebbszer áll szóba vele, de Reni nem kap magyarázatot arra, hogy ezt mégis miért teszi vele a Virág melletti egyik legjobb barátja. A Cortez és Arnold közötti egyre nagyobb feszültség is bántja Renit, bár nem tudja, hogy miért nem kedveli egymást a két srác.







  Közben zajlik az élet a suliban, az osztályban lévő fiúk menőbb tagjai, Cortez, Ricsi és Zsolti megalapítják a saját bandájukat, aminek Jalapeno lesz a neve. Dave, hogy ne maradjon ki semmi fontosból, menedzseli az új együttest. Amikor rájönnek, hogy hiányzik még egy trombitás is, de nem tudták, hogy honnan szerezzenek. Reni tanácsát megfogadva Dave felad egy hirdetést és kiválasztják a hosszú, festett szőke hajú Avril Lavigne hasonmást, aki Cortez barátnője lesz. A főhősnő fájdalmas önmarcangolásba kezd, mivel most nem lenne szíve szerelmének a punk Barbie a barátnője, ha nem adja azt az ötletet. Reni Virág miatt bajba kerül szilveszterkor és fenekestül felfordul az élete. Ugyan szerez egy újabb barátot és közelebb kerül Cortezhez is, de elég rossz áron. 

Az előző két részéről írt kivonataimat ezekre a linkekre kattintva érhetitek el:
1. rész: Kezdet
2. rész: Együtt 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szerinted? Neked hogy tetszett a könyv?